Tűzveszély miatt tiltották ki a Teslákat egy népszerű gyorsulási versenyről

Hangos és villámgyors dragsterektől volt hangos a Texas Motor Speedway múlt hét pénteken, hiszen a Universal Institute Friday Night Drags újabb gyorsulási versenyt tartott a versenypálya erre kijelölt negyedmérföldes szakaszán. Az indulók között igazi amerikai erőgépek, importált versenyutók és hatalmas dízelkamionok is tiszteletüket tették, de egy erőforráskategória egyértelműen hiányzott az indulók közül. Ez pedig az elektromos.
Mint azt jól tudhatjuk, a villanyautók elképesztően gyorsan képesek meglódulni álló helyzetből, amit eddig főként a Tesla bizonyított. A Model S P100D a leggyorsabb szedán a piacon, ráadásul szinte a teljes autóipart képes maga mögé utasítani egy negyedmérföldes gyorsuláson. A nagyobbik testvére, a Model X sem talál igazán kihívót ezen a távon, ha a saját kategóriájában kell indulnia. De mégis miért nem léptek pályára villanyautók a pénteki rendezvényen?
A szabályzatából kiderült, hogy az elektromos hajtás egészen egyszerűen ki volt tiltva a versenyekből. A rendezvény egyik szervezője elmondta, hogy a fő ok az volt, hogy a texasi versenypályának nincsenek meg a megfelelő felszerelései egy esetleges elektromos autós tűz eloltásához, ezért inkább kizárták őket a versenyekből. Való igaz, hogy a lítium-ion cellák másképpen kapnak lángra, mint egy tank benzin, de egyáltalán nem mondható a sofőrre nézve veszélyesebbnek emiatt egy villanyautó, mint egy benzines versenygép.
Sokan abban bíznak, hogy a szervezők azért hamarosan beszerzik a megfelelő kellékeket egy elektromos autó eloltásához. Főleg azért is lenne ez elvárt, mert egy olyan nagymúltú versenypályáról beszélünk, mint a Texas Motor Speedway.
Vagy lehetséges, hogy mégsem ez lett volna a valódi indok, ami miatt nem versenyezhettek az elektromos autók?