Saját App Store-on dolgozik a Tesla az autóiba

A Tesla igyekszik a lehető legtöbbet kihozni az autói méretes érintőkijelzőiből. Az amerikai elektromos autó gyártó korábban már elárulta, hogy idővel azt tervezi, hogy független fejlesztők is készíthetnek majd alkalmazásokat a Teslákhoz, ám eddig nem igazán nyitottak a külsős appok irányába.

A gyártó vezére, Elon Musk egyszer már azt is tervbe vette, hogy az okostelefonok képernyőit tükrözhetnénk CarPlay-szerűen, de annál jóval szabadabban a kijelzőkre, hogy így az összes androidos vagy iPhone-os alkalmazás elérhetővé váljon a Teslákban, de egyelőre még magát a CarPlay-t vagy az Android Autót sem támogatják a Teslák. Ez dühít néhány Tesla-tulajdonost, mondván, hogy divattá vált az autóiparban a két okostelefonos tükrözés alkalmazása, ám a Teslák infotainment rendszere bőven van elég jó ahhoz, hogy ne vágjon földhöz ezek hiánya.

Musk nemrég egy podcastban árulta el, hogy úgy vélik, egyelőre nincs elég Tesla az utakon ahhoz, hogy saját alkalmazáspiacot indítsanak külsős fejlesztők appjaival. Már több mint félmillió Tesla járja a világ útjait, ám a gyártó szerint ez még nem elég ahhoz, hogy egy fejlesztő a Teslákra kezdjen alkotni.

„Ahhoz, hogy valakinek megérje az időt, hogy fejlesszen egy alkalmazást, megfelelő méretű bázisra van szüksége, akik számára az elérhető lesz. Akkor is, ha csak „átportolsz” valamit (mondjuk Androidról Teslára) meg kell hogy érje a befektetett energiát. Ahogyan nő az autóink száma, kezd egyre érdemesebbé válni, hogy valaki alkalmazásokat vagy játékokat fejlesszen a Teslákra. Egész egyszerűen rengeteg autóra van szükségünk.”

A Tesla első embere azt is elmondta, hogy az alkalmazáspiachoz szükségük lesz egy egyező platformra. A Model 3-ban, azaz a gyártó legnépszerűbb modelljében fektetve nyugszik a méretes érintőkijelző, miközben a Model S-ben és X-ben álló tájolással találkozunk. Igaz várhatóan a két utóbbi modell következő, ráncfelvarrott változatában már szintén fektetve szerelik be a középső kijelzőt.

Arra is szükség lesz, hogy az összes autóban ugyanazok a chipek dolgozzanak, hiszen így jóval egyszerűbb lesz a fejlesztők dolga. Musk elmondása szerint most azon fognak dolgozni, hogy a lehető legjobb ökoszisztémát dolgozzák ki az alkalmazások számára, hogy nyugodtan indíthassák el a Tesla App Store-ját.

A gyártó vezére egyébként korábban arról is beszélt, hogy szeretnének több játékot a Teslák rendszerébe építeni. A Unity és az Unreal motorok integrálását is tervezik a rendszerükbe, amelyekkel új lehetőségek nyílnának, ám ehhez nagyobb tárhelyre is szükségük lesz az autókban. A Cuphead népszerű indie játék átvezetésén a Teslák kijelzőjére már dolgoznak, ám a jónak mondható grafika miatt a szoftvernek egész nagy helyigénye van, amire nem készültek fel előre a hardverek összeállításakor.

1 kedvelés

Ha ez azért lesz jó, mert az autó tud önvezetni, akkor inkább vezetek majd jómagam. Azért kár ennyi energiát beleölni, hogy több idő legyen ostoba játékokra, meg f@szbukkra.