Magától hajtott a folyóba egy Tesla – állítja az autó tulajdonosa


#1

A Teslát már számos alkalommal érte olyan vád, hogy az autói maguktól kezdtek gyorsulni, és okoztak balesetet. Eddig egyetlen alkalommal sem sikerült bizonyítani a vádat, miszerint az autók „önpusztításba” kezdtek, és minden esetben vezetői hibaként könyvelték el a balesetet.

Nemrég a sanghaji Quingpuban kötött ki egy Tesla Model S az egyik Supercharger töltőállomás melletti folyóban. Xiao Chen, az autó tulajdonosának elmondása szerint éppen egy töltőoszlophoz gurultak be, amikor az autó gyorsítani kezdett, és beugratott a folyóba.

Elondása szerint a lába folyamatosan a féken volt, ahogyan odagurult a töltőhöz. A gyorsítás után hiába probálta megállítani az autót, az magától nekihajtott egy korlátnak, és azt áttörve beugratott a folyóba. Szerencsére sekély vízben kötöttek ki, és sérülés nélkül megúszták az esetet, de a sofőr még sokk hatása alatt volt, amikor először beszélt egy riporterrel.

A helyi lapok híradása szerint a Tesla már vizsgálja az esetet. Várhatóan nem igazán számíthatunk más végeredményre, mint az eddigi hasonló eseteknél. A Tesla számos ilyen esetet kivizsgált már, egyszer pedig egy, az amerikai gyártótól független szerv is átnézte az autó naplózását. Mindig arra jutottak, hogy a sofőr véletlenül rossz pedálra léphetett.

Természetesen olykor nehezen ismerjük el a saját hibánkat. Főleg akkor, ha azzal egy olyan drága elektromos autót teszünk tönkre, mint egy Tesla.