Ilyenek lesznek a Model S aero felnijei

Nem hajtásláncbeli változással, hanem új felnikkel növelheti a legközelebb a Tesla a Model S hatótávját. Mostanra nyílt titok ugyanis, hogy az amerikai gyártónál úgynevezett aero felniket terveznek az elektromos szedánhoz, amelyekkel jelentősen megnövelhetik az autó hatékonyságát.
A Tesla legújabb szoftverje ráadásul már el is árulta, hogy hogyan is néznek majd ki az új tárcsák. A Teslákban ugyanis újonnan lehetőség nyílt betáplálni a rendszerbe azt, hogy pontosan milyen kerekeken gurul az autó, így pontosítva a szoftver által számolt adatokon. Az egyik tulajdonos pedig felfedezett egy új opciót a Tesla felnijei között, mégpedig a „Sonic Silver Tempestet”.
Az új aero kerekek egyelőre nem rendelhetők a Teslától, de a dizánt már úgy tűnik, hogy sikerült véglegesítenie a gyártónak. Egy ilyen felni megtervezése egyébként nem számít egyszerű feladatnak, hiszen a Tesla autóinak aerodinamikájáért felelős tervező korábban elárulta, hogy rengeteget lehet nyerni egy-egy jól megrajzolt kerékkál, ám ehhez rengeteg munkára van szükség ezen a területen a tervezőcsapattól. A Model 3 esetében az aero tárcsával szerelt kerekek a Tesla szerint akár tíz százalékkal is képesek hatékonyabban dolgozni, mint a drágább 19 hüvelykes felnik.
1 kedvelés