A Tesla Pickup akár le is gyorsulhat egy Porsche 911-et

Elon Musk sokat beszélt a Tesla érkező pickupjáról a néhány napja megrendezett éves részvényeseknek szóló meetingen. A legmeglepőbb részlet azonban az volt, hogy a gyártó vezére szerint a Tesla platósának teljesítménye megközelíti majd, vagy akár felül is múlja a Porsche 911-ét.

Musk elárulta, hogy valószínűleg az idei nyár végén leplezik majd le a Tesla pickupját, amitől elvileg még neki is eláll a szava. Az amerikai villanyautógyártó ezúttal sem szeretné a hagyományos dizájnokat célba venni, így számíthatunk rá, hogy valamelyest elrugaszkodnak az autó külsejével. A vezér egyenesen úgy fogalmazott, hogy ez az egyik legvagányabb jármű, amit valaha szemügyre vett.

Emellett persze arra is számítunk, hogy a beltér is tartogat majd meglepetéseket. Musk egyszerűen „cyberpunk”-nak nevezte a pickupot, ami nagyjából azt sejteti, hogy egy nagyon hi-tech autóról beszélünk. Ez mondjuk természetes, hisz mindez elmondható a Tesla összes autójáról, miközben az említett Porsche-szintű teljesítmény is minden modellnél adott.

Persze nem ez a pickupok legfőbb erénye, és maguk a befektetők is rákérdeztek arra, hogy mit bír majd elvontatni az érkező Tesla. Musk egyszerűen azt a választ adta, hogy a Tesla platósa mindent képes lesz elvontatni, amit egy Ford F-150 is.

A gyártó első embere emellett korábban azt is elárulta, hogy 49 ezer dollárról, azaz valamivel több mint 14 millió forintról indul majd a Tesla Pickup ára. Azt, hogy ez az ár kecsegtető-e, vagy sem, akkor tudjuk majd megítélni, amikor megtudjuk az autó egyéb adatait is. Ami biztos, hogy Musk azt is elmondta, hogy próbálják még ennél is olcsóbban piacra dobni a pickupot.

1 kedvelés