A Tesla beváltotta ígéretét – még többet lát a beépített fedélzeti kamera


#1

Megjelent a Tesla legújabb frissítése, amely kellően kikupálja a beépített fedélzeti kamera funkciót, illetve a Sentry Mode-ot. Az amerikai autógyártó korábban engedélyezte, hogy a tulajdonosok menet közben rögzíthessék a front kamera képét - ezzel feleslegessé téve az utólagosan beállított fedélzeti kamerákat -, de néhányan nem voltak teljes mértékben megelégedve a megoldással. Úgy gondolták, hogy az Autopilot „szemei” ennél többre is képesek lehetnének. Akkor miért csak egy kamerából rögzít a rendszer?

Elon Musk és csapata meghallgatta a vásárlók kérését, és cselekedtek. A legújabb frissítéssel a Dashcam funkció már nem csak az autó orrán lát, hanem a két srégen hátrafelé tekintő kamera képe is felvehető ugyanezen a módon. Érdemes megjegyezni, hogy a rögzítéshez továbbra is egy külső adattárolót kell csatlakoztatnunk, a három felvétel pedig bizonyára nagyobb kapacitást igényel majd.

A frissítés óta már került is fel egy videó a YouTube-ra, ahol egymás mellé helyezték a három kamera képét:

Ezzel egyidőben a Sentry Mode-ba is megérkezett a két új nézet, vagyis az egészen frissen bevezetett védelmi funkció is hatékonyabbá vált.

Fontos információ még, hogy a fent említett Dashcam és Sentry Mode a hivatalos használati útmutató szerint csak az Autopilot 2.5-ös hardverével felszerelt Teslákban elérhetők, amelyeket 2017 augusztusa után kezdett gyártani a Tesla.

A Dashcam használatához egy prendrive-ot FAT32 fájlrendszerre kell formáznunk, majd ezen kell létrehozni egy „TeslaCam” mappát (idézőjelek nélkül). Ezt követően, ha bedugjuk ezt a pendrive-ot az elülső USB portok egyikébe, az autó rendszere automatikusan felismeri azt, és egy fedélzeti kamera ikont felvillantva a kijelzőn megkezdi a felvételt. Az elmúlt 10 perc történéseit erre az ikonra koppintva menthetjük el az adattárolóra.

Tetszett a cikk? Nyomj egy :heart:-et!